A kisborjak margójára

A tegnapi állításom és az utóbbi időben foglalkoztató gondolatok kapcsán jött fel bennem, amit most megosztok.Előttem van a kép, amiről meséltem, amit Porto-ban láttam, az ottani Váci utcában. Vegán aktivisták nyakába kisebb led TV volt akasztva, amin ment egy film arról, hogyan történik a nagyipari állatgyilkolás és feldolgozás. Nagyjából 5 percet láthattam belőle, miközben folyamatosan csorogtak a könnyeim, így az egyik, előtte még TV-t tartó vegán fiú odajött és azt mondta, ne nézd tovább. Bár volt egy kíváncsiságom, hogy nézzem, hiába néztem oda többet, elém állt 2 másik aktivista, akiktől nem láttam - nem direkt, “véletlen”. De elfogadtam, ezek a képsorok most bőven elegendőek voltak számomra. Eddigi törekvésem a vegán életmódra megerősítést és támogatást nyert, nem kell tovább kínozni magam, ezek a képsorok felejthetetlenül belém égtek és mutatják az árát annak, amibe a trappista sajt kerül.Ezek a képsorok, ahol ijedt, életükért küzdő kicsi borjak mennek egy futószalagon és ...

Nevezzük álomnak

Gondoltam, megírom magamnak és a csoportnak is, mit hozott nekem az állítás. Egyébként azt gondolom, nem csak az én állításom hozta, hanem a többi állításban rajtam keresztül megjelent képviseletek is.Van pl. egy nagyon erős, B. folyamatából, amikor hárman voltunk és én voltam a benne élő szégyen. Olyan álomszerű, nevezzük most álomnak. Ahogyan elkezdődött az állítás, azonnal kidőltem oldalra, rá egy babzsákra, egy nálam nagyobb erő vitt és döntött. Egyszer csak éreztem, ahogyan síkot lépek. Egy másik idővonalba keveredtem, ahol egy szabad ég alatti, nyitott, rácsos falú cellában feküdtem az oldalamon, a földön. Alattam húgy és kosz, kő- vagy betonpadló vagy valami ahhoz hasonló, kemény és rideg, még csak nem is egyenletes. A hőmérsékletet nem érzékeltem, talán hideg nem volt. Valami elnyűtt, lyukas és rongyos ruhaszerűség volt rajtam, világosbarna színű és koszos.Olyan középkori hangulata volt ennek a mélységesen szégyen-fedte, az emberi méltóságtól és szeretettől teljesen ...

A metrón

- egységünk az eredetben

Azon gondolkodtam reggel a metrón, vajon mi ez a nagy elválasztottság. Körbenéztem és mindenki úgy állt, mint egy külön kis elzárt sziget, a saját világában. Úgy állt, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Láttam, ha valakire rámosolyognék, valószínű bolondnak nézne. Nem értené. Ezt abban a pillanatban én sem értettem. Azt éreztem, egyek vagyunk, mind ugyanonnan jövünk, mind emberek vagyunk, mind ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Mind érthetnénk egymást. Mind együttérezhetnénk. Mind megmutathatnánk magukat, a fájdalmainkat, a szégyenünket. Mind együtt lehetnénk, ítélkezés nélkül. Érdekesnek és távolinak tartottam ott és akkor azt a működést, ahol ítélkezünk embertársunk felett. Ahol elfordulunk és áthatolhatatlan távolságot tartunk. Ahol megkérdőjelezzük egységünket az eredetben.Abban a pillanatban ez a szomorú állapot, ahol öröm és egységtudat nélkül állunk a metrün, bizarr volt. Mint ahogy bizarrnak tűnne ma az, ha egységtudatban és örömben utaznánk a metrón. De mi a bizarr ...

Visszaadni a nagyinak

Egy pár hónapja dolgozom A-val. Már korábban is dolgoztunk együtt, van köztünk egy mély bizalom és az a mély ismerősség érzés. Viszont az utóbbi hónapokban, talán, mert sok dolog megérett már, talán mert ennek az évnek a tere is olyan, ölesebb léptekkel haladunk. Van, hogy csak beszélgetünk, de van, hogy a szomatodráma és a családállítás konstellációs terét és eszközeit is használjuk.Ilyen volt legutóbb is. Anyukájával volt belső és külső konfliktusa is, amiről beszélgettünk egy kis időt, majd választottunk egy nagyobb méretű párnát anyának. Amikor játszunk, a tárgyak színe, formája, puhasága vagy keménysége, alakja, mérete és súlya is mindig fontos. Az anyukájával való konfliktusát már egészen jól ismertem, mert a korábbi közös munkánk során sokszor előkerült és A. érzése szerint oldódott is, kapcsolatuk a mindennapokban élhetően működött.Ahogyan betesszük a párnát (vagy bármilyen más tárgyat) egy ilyen helyzetben, valami mindig megváltozik. Megjelenik az az energia, amivel éppen ott ...

Egy intim játék krónikája

A tegnapi játékot, úgy érzem, érdemes megosztanom, ezért hát álljon itt erről egy bejegyzés. Most utólag elolvasva, kicsit hosszabbra sikerült, de bízom benne, megéri.A hölgy nem először járt nálam, mégis, ahhoz képest nem sokszor, hogy milyen mélyre merültünk, együtt. Mindig megtisztelő és felemelő egy ilyen közös utazás és hálás vagyok, ha időről-időre, kísérő lehetek. Ez egy egyéni folyamat volt, amiben sokszor játszunk úgy, hogy a kérdéses tünetet, testrészt, személyt, helyzetet, fogalmat - amiben vagy amivel kapcsolatban a kliens nehézséget tapasztal - én testesítem meg. Egyrészt azért, mert elég nagy tapasztalatom van a képviseleti érzékelés területén, másrészt azért, mert a mindennapokban is ezt csináljuk, egymásra vetítjük és a másikon keresztül tapasztaljuk azokat a részeinket, amiket magunkban - még - nehéz megtalálni. Szóval, miért is ne tehetnénk ezt tudatosan, figyelemmel, a változás és változtatás szándékával? Annak ugyanis nagy ereje van, és persze áldás és megtartás ...

Évösszegzés takarítás előtt

Most, hogy itt ülök, karácsonyfa-leszedés és takarítás előtt, hívást éreztem arra, hogy évet, élményeket és érzéseket összegezzek. Nem egy megszokott év volt, az biztos. Új munkahelyen kezdtem, magamhoz ölelhettem a házamat és ki is tudtam adni és számos függőségemmel egészségesebb kapcsolatba kerültem. A fizikai szinten tapasztalt változások mögött mindg energetikai - érzelmi átalakulás is van, és úgy érzem, a szívembe tudtam zárni ezeket.Végül is most, nem csak ezt az évet összegezve arra jutottam, hogy a pillanatok múlandók. Ezt tudjuk mindannyian, mégis sokszor elfelejtjük és olyankor csak futunk, rohanunk és túl akarunk lenni a pillanatainkon. Pedig úgy és abban a formában, a pillanatok és percek sosem térnek vissza. Ünnepelni kellene őket. Azokat a soha vissza nem térő és érzésekben gazdag, szép, megindító, megérintő, megható, felforgató, átalakító pillanatokat őrizzük a szívünkben sok-sok éven, esetleg évtizeden át. Az ilyen pillanatok mélyről fakadnak, mert érzésekkel teltek.

Miért is jó érezni?

Arra gondoltam, összeszedem pár pontban, miért is jó érezni. Sokszor hallani, hogy ne légy dühös vagy ne sírj, sokszor övezi szégyen az érzelmek kifejezését vagy éppen fagyottság, hát álljon itt pár érv amellett, hogy miért is jó érezni?Először is, mert amikor érzünk, akkor a jelen pillanatban vagyunk. Az érzelem, ha átengedjük magunkat neki, bekísér a testünkbe, a jövő és a múlt helyett, a jelen pillanatban tart. Ebben az értelemben aktív meditáció is, lecsendesíti az agyunkat, sőt, ki is kapcsolja. Feltéve, ha közben nem azzal foglalkozunk, hogy érveket sorakoztatnunk fel amellett, hogy miért is nem kellene azt érezni, amit éppen érzünk.Aztán azért is jó érezni, mert minden érzelem, ami kifejezésre talál, felszabadít és segít tovább lendülni egy új helyre.Minél több érzésünket képesek vagyunk felismerni és kifejezésre juttatni, annál nagyobb biztonságra lelünk az érzések tengerében. Segítenek a helyzeteket új megvilágításba helyezni. Segítenek önmagunkkal, majd másokkal is ...

Az önismeret útja

Érdekes dolog ez az úgynevezett önismereti út. Talán nem feltétlen ebben a sorrendben, de biztosan mindenki végig járja a különböző stációit.Általábanelőször indul a kíváncsisággal, mi is lehet ez? A kíváncsiság már nagyszerű, mert mutat valamilyen nyitottságot az elutasításon és az ítélkezésen túl. Még ha valaki azt is gondolja, egy családállítás vagy szomatodráma játék neki biztosan nem való, egy újszerű élménynek érdemes kipróbálni.Sokan a problémák megoldását várják egy-egy ilyen alkalomtól, egy állítás után lesz új munkahely vagy párkapcsolat, újra tudok majd bszélni az anyóssal, elmúlik a fogfájásom, stb. Egy egyszeri, lehetőleg gyorsmegoldás egy élethelyzetre, ami nem igazán viselhető tovább. Ez van, hogy működik és van, hogy nem. Mitől függ? Szerintem sok mindentől,például, hogy milyen belső engedélyünk van a "problémát megoldani", mennyire érezzük magunkat az adott helyzetben biztonságban és bizalommal, nyitottnak és megengedőnek és milyen tükröt kap a nyitott lelkünk a ...

Hangulatok, élmények, érzések

Tegnap éreztem, hogy mindattól, ami közeledik - bármi is legyen az -, legszívesebben elmenekülnék. A menekülés módszerét is jól ismerem, de most nem választottam azt, azzal együtt, hogy engedélyeztem magamnak: ha szeretnék menekülni, megtehetem, választhatom.Éreztem, hogy van ez a hangulat, ez a semmihez sem hasonlítható hangulat, amit először vele éreztem. Nehezen tudom megfogni, milyen hangulat is, mert nem a szavak szintjén létezik. Ahogy mi sem igazán a szavak szintjén léteztünk. Erre a hangulatra ott, vele emlékszem először a már tudattal bíró életemből, de talán ismertem már korábbról is. Ez a hangulat emelkedett és könnyű, de nem az elszállós értelmében. Kicsit földöntúli talán? Ezt a szót sokat használtam a kapcsolatunkra, ami olyan sok érzelemmel teli volt, mégis megfoghatatlan ezen a síkon. Szóval megjelent ez a hangulat, de ehhez a hangulathoz akkoriban nagyon társult az, hogy különváltunk és én esténként, otthon, egyedül menekültem. Menekültem az érzések elől. Most is ez a ...

Oszkár búcsúzott. Örömben.

Oszkár elment. Nagyon sok érzés és gondolat kavarog most bennem. Eszembe jutott, mennyire nem akartam kutyát és csak azért vettem magamhoz, mert -10 fok volt akkor, január, és ő a puszta földön kuporgott. Megsajnáltam. Olyan kis elesett volt, nem nyomult, nem erőszakoskodott, csak ott kucorgott. Emlékszem, mikor hazavittem, be a lakásba, ugrált örömében. Állandóan nyaldosott, a hideg rázott tőle sokáig. Etettem és adtam neki friss vizet, bent volt a lakásban, de sokáig nem volt igazán kapcsolatunk. Abban az időben magammal sem volt. Sokat volt egyedül az első 2 évben, én dolgoztam reggeltől estig. Mondjuk volt egy cica társa, Pocak, így mégsem volt teljesen egyedül. De őt mindig csak az érdekelte, hogy én hol vagyok, én mikor jövök. Fárasztott sokszor, akartam, hogy maradjon nyugodtan, a helyén. Aztán egyszercsak összetört a szívem és 2 évig otthon voltunk, együtt. Reggeltől estig együtt, szinte ki sem mozdultam, őmiatta mentünk sétálni, így azt is mondhatnám, hogy életben tartott ...