Évösszegzés takarítás előtt

Most, hogy itt ülök, karácsonyfa-leszedés és takarítás előtt, hívást éreztem arra, hogy évet, élményeket és érzéseket összegezzek. Nem egy megszokott év volt, az biztos. Új munkahelyen kezdtem, magamhoz ölelhettem a házamat és ki is tudtam adni és számos függőségemmel egészségesebb kapcsolatba kerültem. A fizikai szinten tapasztalt változások mögött mindg energetikai - érzelmi átalakulás is van, és úgy érzem, a szívembe tudtam zárni ezeket.

Végül is most, nem csak ezt az évet összegezve arra jutottam, hogy a pillanatok múlandók. Ezt tudjuk mindannyian, mégis sokszor elfelejtjük és olyankor csak futunk, rohanunk és túl akarunk lenni a pillanatainkon. Pedig úgy és abban a formában, a pillanatok és percek sosem térnek vissza. Ünnepelni kellene őket. Azokat a soha vissza nem térő és érzésekben gazdag, szép, megindító, megérintő, megható, felforgató, átalakító pillanatokat őrizzük a szívünkben sok-sok éven, esetleg évtizeden át. Az ilyen pillanatok mélyről fakadnak, mert érzésekkel teltek. Ezek alakítják életünket. Az érzések nem a fejünkből születnek, hanem a testünkből és minél inkább jelen vagyunk a testünkben, annál több olyan pillanatban lehet részünk, ami a szívünkig ér. Ami áthatol a páncélon és formál, alakít. Persze ehhez mi is kellünk, hogy ezt hagyjuk.

Ha az egyedi és megismételhetetlen pillanatok nem is, a lehetőségek tapasztalni, tanulni, fejlődni azonban mindig visszatérnek, csak picit más formában. Attól, hogy egy lehetőség örökre eltávozik, szerintem, sosem kell félnünk.

Aztán arra is jutottam még így takarítás előtt és évösszegzés közben, hogy azok a legszebb pillanatok, amikor nem mi akarunk irányítani, hanem átengedjük mindezt az ÉLETnek. Amikor bízunk az érzéseinkben és hagyatkozunk arra, hogy a dolgok értünk vannak és nem ellenünk. Amikor fel tudunk ülni a folyó sodrására, még akkor is, ha korábban egy szikla sebet ejtett a sebezhető testünkön, az érzéseinkben. Ezek az önátadás pillanatai, amik felemelőek és könnyedek. Mert olyankor nem mi tartjuk az Életet, hanem az Élet tart minket.

Aztán azt is magamévá tudtam tenni, azt hiszem, hogy dönteni szükséges. Mert akkor is döntünk, amikor nem döntünk, csak akkor az nem egy aktív döntés, hanem egy passzív. A döntés felelősséget jelent és kudarc is lehet a vége. De mi van, ha folyton csak mások döntenek helyettünk? Olyan is van, hogy tudatos szinten döntünk valamiről és úgy hisszük, hogy ez elegendő, de tudattalan szintjén valami másról döntöttünk. Ha ez a kettő nincsen összhangban, általában erősebb a tudattalan. Erre jó példa például egy betegség: szeretnénk dönteni, hogy meggyógyulunk, de ennek számos tudattalanban zajló összetevője is van és csupán az, hogy beveszünk valamilyen gyógyszert, hogy holnaptól ne legyünk beteg, nem mindig hatásos.

Igyekeztem idén döntéseket hozni, tanácsokat kérve, de végül önállóan, és pár olyat, ami nekem merész volt és új, sikerült is. Igyekeztem mindeközben elhallgattatni azokat a hangokat, amik a fejemben különböző érveket és ellenérveket sorakoztatottak, a múltbéli tapasztalatokat is egy picit félretenni vagy nyitottsággal szemlélni és csak hallgatni arra, mi jön belülről, mélyebbről. Akkor is, ha teljesen irracionális volt, és főképpen akkor igyekeztem a döntéseim mellé állni, amikor éreztem, hogy meg kellene lépnem valamit és a fejemben a hangok nagy erőkkel igyekeztek lebeszélni.

A fejemben a hangok, mi? Ne aggódj, mindenkinek vannak.

Szépséges, varázslatos új évet mindannyiunknak!