Az önismeret útja

Érdekes dolog ez az úgynevezett önismereti út. Talán nem feltétlen ebben a sorrendben, de biztosan mindenki végig járja a különböző stációit.

Általábanelőször indul a kíváncsisággal, mi is lehet ez? A kíváncsiság már nagyszerű, mert mutat valamilyen nyitottságot az elutasításon és az ítélkezésen túl. Még ha valaki azt is gondolja, egy családállítás vagy szomatodráma játék neki biztosan nem való, egy újszerű élménynek érdemes kipróbálni.

Sokan a problémák megoldását várják egy-egy ilyen alkalomtól, egy állítás után lesz új munkahely vagy párkapcsolat, újra tudok majd bszélni az anyóssal, elmúlik a fogfájásom, stb. Egy egyszeri, lehetőleg gyorsmegoldás egy élethelyzetre, ami nem igazán viselhető tovább. Ez van, hogy működik és van, hogy nem. Mitől függ? Szerintem sok mindentől,például, hogy milyen belső engedélyünk van a "problémát megoldani", mennyire érezzük magunkat az adott helyzetben biztonságban és bizalommal, nyitottnak és megengedőnek és milyen tükröt kap a nyitott lelkünk a kísérőtől: inkább a lehetséges felé mozdít minket saját élményeivel, tapasztalataival vagy sem.

Aztán ott van a vágyott változás és / vagy gyógyulás, ami projektté válhat és minden lehetséges projekt elemet behelyezünk a megvalósulás érdekében. Megyünk ide, oda, amoda, orvoshoz, kineziológushoz, gyógynövényekért, csoportba, a változtatás egyre övekvő igényével és kényszerével, csak talán éppen az marad ki ilyenkor, amire a leginkább szükségünk volna: a feltétel nélküli szeretet, elfogadás és együttérzés önmagunk iránt, abban az élethelyzetben, amitől éppen próbálunk megszabadulni.

Szerintem egy nagyon szép állapota az az önismeretnek, amikor elindul a kapcsolatfelvétel saját érzéseinkkel, amikor megengedjük akár azt is, hogy újra úgy sírjunk, mint egy kisgyerek vagy szabad lesz újra nagyon dühösnek lenni. Érezni alegtermészetesebb állapotunk, ráadásulfeszültségoldó, gyógyító, felszabadító és a jelen pillanatba visszahoz, emellettlényegesen megkönnyíti, hogy egyik élethelyzetből (érzésvilágból) átmenjünk egy másikba. Ez már túlmutat azon véleményem szerint, amikor túl akarunk lenni a folyamaton, meg akarjuk spórolni annak bizonyos elemeit, pl. a fájdalmas érzéseket vagy a kellemetlen tapasztalatokat, felforgató felismeréseket, aminek következtében egyszerűen nem tudunk ugyabban a változatlanságban lenni. Mert bármennyire is vágyunk esetenként a változásra, a változatlanságban lenni megszokott és biztonságos.

A legnehezebbnek ebben pedig ma azt tartom, amikor fel kell ismernünk magunkban azokat a részeinket, akiket "kívül hordunk" (ezt a kifejezést egy volt csoportvezetőmtől hallottam és nagyon tetszik). Nehéz megtalálni magunkban a szépséget, ha mindig csak másokban ismertük fel és csodáltuk. Nehéz magunkban megtalálni bizonyos képességeket, ha azokat mindig csak másoknak tulajdonítottunk. Van, hogy komoly erőfeszítéssel kell utat vájni hozzá. Nekem pedig, a legnehezebb magamba fogadni pl. édesanyám vagy édesapám azon részeit, amire harsogva mondtam, hogy ő ilyen, de én nem. Én más vagyok. Bizonyos szempontból más vagyok, de itt vannak bennem azok a részek, amiket úgy úgy éreztem vagy érzem, nembírok elviselni bennük. Kívül hordtam, bennük hordtam. Ehhez a befogadáshoz nagy alázat kell, úgy érzem. Ugyanúgy nehéz magunkban felismerni a kis szerencsétlent, a butát, a rosszul öltözőt, a kegyetlent, a gonoszt. Ezeket általában, kívül találjuk meg. Ezek az árnyékrészeink, Jung megfogalmazásban. Ezek azok a részeink, amiket a megszégyenültség burkában tartunk, és amik felett ítélkezünk, ezért is olyan nehéz hozzájuk megtalálni az utat. De érdemes. Azért, mert akkor, nem kell már többé valamilyennek lenni. Lehetünk bármilyenek.

Az önismeret akkor válik élvezetessé a "legyünk már készen" letudandó feladatából, amikor megnyílik egy természetes kíváncsiság önmagunk irányába, ami nagyobb lesz a félelemnél, amely addig önmagunktól visszatartott. Meg persze a régi hiedelmeket, berögződéseket, meggyőződéseket is érdemes meglágyítani ahhoz, hogy tágasabbá, szabadabbá és érzékenyebbé válhasson belső világunk.

Az önismereti módszerek közül ebben az írásomban elsősorban azokra gondoltam, melyek a tudattalan tartalmaihoz engednek hozzáférést, utat, lehetőséget. Nekem csoportban a családállítás, a szomatodráma, és a szomato-pszichoterápiás egyéni fókuszú önismereti módszerek váltak be.