Hangulatok, élmények, érzések

Tegnap éreztem, hogy mindattól, ami közeledik - bármi is legyen az -, legszívesebben elmenekülnék. A menekülés módszerét is jól ismerem, de most nem választottam azt, azzal együtt, hogy engedélyeztem magamnak: ha szeretnék menekülni, megtehetem, választhatom.

Éreztem, hogy van ez a hangulat, ez a semmihez sem hasonlítható hangulat, amit először vele éreztem. Nehezen tudom megfogni, milyen hangulat is, mert nem a szavak szintjén létezik. Ahogy mi sem igazán a szavak szintjén léteztünk. Erre a hangulatra ott, vele emlékszem először a már tudattal bíró életemből, de talán ismertem már korábbról is. Ez a hangulat emelkedett és könnyű, de nem az elszállós értelmében. Kicsit földöntúli talán? Ezt a szót sokat használtam a kapcsolatunkra, ami olyan sok érzelemmel teli volt, mégis megfoghatatlan ezen a síkon. Szóval megjelent ez a hangulat, de ehhez a hangulathoz akkoriban nagyon társult az, hogy különváltunk és én esténként, otthon, egyedül menekültem. Menekültem az érzések elől. Most is ez a menetrend sejdült fel, leszámítva, hogy ő nem volt itt és leszámítva, hogy én nem döntöttem a menekülés mellett. Ez egyébként egy jó hangulat, nagyon jó és azt már megtanultam, hogy abból az érzéstelen érzésvilágból, amiből jövök, jövünk, meg kell tanulni megengedni a jó érzések tartós fennállását. Érthető volna az is, ha a jó érzések elől próbálnék menekülni. De nem tudom azt sem, hogy pontosan mi elől szerettem volna (ha erre esetleg kaphatnék választ?) és azt sem, hogy mi ez a hangulat. Végül is ma sokkal erősebben jelent meg, tejesen egyértelműen éreztem, hogy itt van velem, bennem. Pedig egyedül voltam és tudható az is, hogy mi már nem találkozunk, csak a hangulat. Örömteli hangulat és élettel teli is. Igen, ezek a jó szavak rá, ha már úgy döntöttem, szavakba öntve írok erről. Ez a hangulat, mikor még együtt voltunk, csupán annak köszönhető volt, hogy ő létezik, hogy fogom látni, vele időt tölteni. Csak az, hogy ő él, ezen a földön van és egy légtérbe kerülök vele pár óra múlva. Ez régen volt, ma csak a hangulat, a nappaliban, a szőnyegen.

És most, hogy ez a hangulat megjelent itt nekem és bennem, jöttem rá arra, hogy mi is volt az, amiről azt hittem, nélküle, mikor tőle eljöttem, soha többet nem fogom megtapasztalni. Ez az érzésvilág, ez a hangulat. Azt hittem, ez csak vele és csak úgy és csak ott tud megtörténni. Ezt kerestem találkozásunkkor már évek óta és ezt kellett akkor ott hagynom, mikor tőle eljöttem. Utólag visszatekintve mindenképpen szükségszerű volt eljönni, mert nem köthető ez a hangulat csupán egyetlen emberhez, egyetlen férfihoz, hiszen az végtelenül kiszolgáltatott és függő viszony. Ebben az esetben nem létezhetettvolna szabad döntésem, mert ha ez a csodaszép, semmihez sem fogható hangulat csak vele élhető meg, lássuk be, sok mindenre kihasználható vagyok ezért.

Nagyon érdekes, hogy a hangulat ma komód festés közben érkezett, semmivel sem összekeverhetőn és maradt is itt. Mertem megengedni, hogy végre, itt vagy, belém költöztél. Belém költöztél és ezzel együtt, önállóvá váltam, tőled különálló. Nem hordalak már kívül és nem akarok beléd költözni sem. Ki érti ezt? Csupa csupa érzések és hangulatok. Egyszer azt olvastam, a hangulatok mélyebben vannak, mint az érzések. Kezdem ezt is megérteni.

Hát itt vagy velem, és egyszerre hiányzol jobban és mégis kevésbé. Mert már közel mernélek engedni, nem félnék tőled, attól, hogy ez az érzés hipp-hopp elvész, megszűnik, vagy attól, hogy visszaélhetsz vele(m). Mert már természetes és rendben levő, hogy nem vagy itt és többé nem is leszel. Tudom, ezek az én legmélyebb sérüléseim, amik gyógyulnak. Mert merem őket érezni, és mert szeretetre találok bennük.