Harc kívül - harc belül

Kivel harcolunk igazából?

Legtöbbet nem is a külvilággal harcolunk, hanem belül önmagunkkal. Sokszor van úgy, hogy kiállunk magunk mellől, megfelelünk valamilyen elvárásnak, majd emiatt mérgesek leszünk. Lehetésges, hogy magunkra és ilyenkor az a jó, hogy tudunk róla, hogy a mi döntésünk is szerepel abban, ami történik velünk. Ha magunkra ebben a felállásban nem lehetünk mérgesek, mérgesek leszünk a másikra, hogy meg kellett neki felelni, hogy nem úgy történik valami, ahogyan nekünk jó, hogy nem veszik figyelembe az érdekeinket. Dühösek leszünk, mert saját érzéseinket ilyenkor van, hogy figyelmen kívül hagyjuk, saját igényeinket és vágyainkat háttérbe szorítjuk. Belül mi úgy érezzük, valamit meg kell csinálni, máskülönben haragudni fognak ránk, el fogunk veszíteni valamit, nem fognak szeretni akkor, ha nemet mondunk és képviseljük azt, amire szükségünk van, ami jó nekünk is. Valójában ez is egy belső monológon, belső érzeten alapszik. Bennünk létezik egy ilyen érzet, meggyőződés, mintázat. A mi saját belső monológunk és félelmeink alapján reagálunk, kezdünk el védekezni vagy megfelelni. Mi félünk attól, ha másképp reagálunk, baj lesz. Lehet, hogy más lehetőséget nem is látunk, egy harmadikat, ami mindenkinek jó illetve hogy egyáltalán azt jogunk lenne felvetni. De az nem jelenti azt, hogy nincs is, vagy hogy valóban nincs jogunk.

A belső párbeszédek, a fontos történeteket körbeölelő érzések folyamatosan jelen vannak bennünk, pörgetjük magunkban, újrajátsszuk a történetét, ahogyan a mi belső világunkban él - gondolatokban és érzésekben. Sokszor félünk, aggódunk, szorongunk az emberi kapcsolatainktól, vizsgálgatjuk egymást, kevésszer tudjuk bizalommal elengedni magunkat. Az, hogy a mi belső világunk hányféle szűrőből tevődik össze, mindenkinél egyedi. De a belső harcokat nem kell örökké kívül élni. Lehet találkozni velük belül és belül megnyugtatni és támogatni a rendszert. Lehet önmagunknak bizalmat, ön-bizalmat adni. Lehet felkarolni magunkat. Lehet belül véget vetni a háborúnak, az elutasításnak. Mert ez az egész harc, belül zajlik. Ha magunkban tudunk bízni, akkor nem félünk az átveréstől. Ha magunkat tudjuk szeretni, akkor bízunk abban, hogy mások is szeretnek bennünket. Ha nem fordítunk sok energiát a védekezésre, képesek leszünk tisztábban érzékelni - mindent. Kell a tükör kívül, hogy megláthassuk és megtapasztalhassuk magunkat benne.

Régóta elválasztottságban élünk érzelmeink teréről és mélyebb szinten belül harcok dúlnak. Ez a belső érzésháború nem kell, hogy fennmaradjon örökre, hiszen ez is valami olyan, amit egyszer megtanultunk, amiben egyszer felnőttünk, amit a magunkévá tettünk. Ha nem szolgálja a javunkat, nem kell örökké ragaszkodni hozzá.

Lehetséges, hogy újfajta érzések is megszülethetnek önmagunkkal és környezetünkkel kapcsolatban, másféle megvilágításban láthatjuk magunkat, helyzetünket, másokat. Belső érzésvilágunkkal újra összekapcsolódni és felszínre hozni érzéseinket, olyan dolog, amit érdemes megengedni, megtanulni, megtenni. Azért, mert komoly hatással van az életünkre, hogy belül milyen érzéseket hordozunk és táplálunk önmagunkkal és önmagunk lehetőségeivel kapcsolatban.